2012. január 29., vasárnap

Cannelloni kétféleképpen: Juhtúrós gyökérzöldségekkel vagy sütőtöktöltelékkel, kecskesajttal


A cannelloni tulajdonképpen egy túldimenzionált csőtészta, amit általában mindenféle zamatos, színes és érdekes töltelékekkel tömködnek meg. Az olasz konyha egy remek találmánya, a lasagne mellett ez a töltött-rakott tészták gyöngyszeme.
Kétféleképpen készülhet: előfőzhetjük a tésztát, és így töltjük meg (sohasem ezt választom, ugyanis ez túl macerásnak tűnik); a másik megoldás azonban igazán felhasználóbarát: a száraz tésztákat kell megtölteni, amiket aztán hőálló tálba/tepsibe egymás mellé sorjázunk, valamilyen szaftos szószt öntünk rá - nem sajnálva, hanem ugyancsak bőséggel, hiszen a tészta tulajdonképpen ebben fő meg, miután sütőbe tettük.



Töltött, sült tésztákat a hideg téli napokon érdemes készíteni, hiszen két előnyös hatása is van, melyek döntően befolyásolhatják közérzetünket. Egyrészt a sütő melegíti a lakást, és így nem csak a tészta sül meg, hanem egyúttal mi is melegszünk. Másrészt pedig a hosszú sütési idő miatt a sütőben készült ételek alapvetően melegítik a szervezetet. A hosszú ideig tartó hő hatására az elkészült ételben erőteljesen felhalmozódó hő hatékonyan táplálja a hideg miatt gyengülő szervezetet.

A cannellonit ezúttal kétféleképpen készítettük, mindkettő a tél, a hideg és az életerő táplálásának jegyében készült. A juhtúrós gyökérzöldségekkel töltött változatban szinte minden elem a hideg tél gyengítő hatását hivatott ellensúlyozni: a gyökérzöldségek hosszú ideig elállnak, képesek - minőségromlás nélkül - megőrizni az életerejüket, és e tulajdonságuknál fogva az emberi szervezet életerejét is hatékonyan táplálják. A juhtúró is remek hozzávaló télen, hiszen a hosszú érlelési idő által felhalmozódó energia erőteljes ízében és hatásában egyaránt megmutatkozik. Hasonlóan jótékony hatású a sütőtök is, mely a Qi keringésre hat kiválóan illetve melegíti a testet.

A tél hátralévő részében kísérletezzünk, ha van rá időnk. Ilyenkor már kezd ugyanis unalmassá válni a sok gyökérzöldség és más téli zöldség, a tavasz hírnökei azonban még jócskán váratnak magukra. Színesítsük mindennapjainkat ízekkel, színekkel és formákkal.

Cannelloni juhtúrós gyökérzöldségekkel töltve
Hozzávalók (4 személyre)
  • 25 dkg cannelloni tészta
Töltelékhez:
  • 5 ek olaj (használhatunk liba- vagy kacsazsírt, ezek nagyon egészségesek és rendkívül jól reagálnak a hőre)
  • 25 dkg karalábé, megtisztítva és apró kockára vágva
  • 15 dkg zellergumó, megtisztítva és apró kockára vágva
  • 30 dkg répa, megtisztítva és apró kockára vágva
  • 20 dkg juhtúró
  • maroknyi szárított zsályalevél, szétmorzsolva
  • 2 ek kapribogyó, apróra vágva
A paradicsomszószhoz:
  • 1 nagyobb fej hagyma, megtisztítva és apró kockára vágva
  • 7 dl házi paradicsomlé vagy 70 dkg hámozott paradicsom összeturmixolva
  • 2 fej fokhagyma, megtisztítva és apróra vágva
  • 2 nagyobb ág friss rozmaring
  • 1 ek ecetben eltett zöldbors, a kés lapjával szétlapítva és apróra vágva / vagy frissen őrölt bors
  • 3 babérlevél
  • bármilyen más fűszer, amit szívesen használunk paradicsomszószban pl. kakukkfű, bazsalikom, borsikafű...
1. Készítsük el a tölteléket:
- Egy vastag falú lábasban melegítsünk fel 2 evőkanál olivaolajat vagy zsírt, tegyük bele a felkockázott gyökérzöldségeket - a sárgarépát, zellert és karalábét. Magas lángon pirítsuk 5-6 percig. Közben gyakran keverjük meg.
- Tegyünk rá fedőt, és fedő alatt pároljuk 20 percig - nem kell alá folyadék, arra azonban ügyeljünk, hogy elegendő zsiradék ill. olaj legyen alatta, különben megég. Az nem baj, ha néhány szem zöldség karamellizálódik - barnára sül -, annál finomabb lesz.
2. Közben készítsük el a szószt:
- Egy másik serpenyőben hevítsünk fel ugyancsak 2 evőkanál olajat, ebben futtassuk meg a hagymát.
- Mielőtt elkezd nagyon pirulni, öntsük rá a paradicsomszószt. Rottyantsuk fel.
- Tegyük bele a zöldborsot, a rozmaringot, babérlevelet, fokhagyma felét illetve a fűszereket.
- Főzzük kb. 15 percig - tartalmas szósz legyen, ne túl sűrű.
- Sóval igazítsuk ki az ízeket.
3. Térjünk vissza a töltelékhez:
- Keverjük a zöldségekhez a fokhagyma másik felét, a kapribogyót, zsályát, majd a juhtúrót.
- Forgassuk össze alaposan, hogy a juhtúró minden zöldségkockára rátapadjon.
- Tegyük ki az ablakba hűlni, hogy könnyebben tudjuk tölteni a tésztákat.
4. A tészta töltése:
- Vegyünk kézbe egy tésztát - nyersen!!, a tészta a ráöntött szósztól fog megfőni -, az egyik oldalát fogjuk be a tenyerünkkel, a másik kezünkkel pedig töltsünk bele annyi tölteléket, amennyi belefér.
- Olajozzuk ki a tepsit vagy jénait.
- Tegyük a töltött nyers tésztákat egymás mellé egy jénaiban vagy tepsiben.
- Mikor megtelt a tepsi, tegyünk rá szószt. Ha van még tésztánk, akkor készíthetünk második sort, de sokkal szebben tálalható, ha egy sort csinálunk.
- Tegyük sütőbe, és kb. 40 perc alatt süssük készre.
Tipp: Ha szeretjük, reszelhetünk a tetejére sajtot, pl. pecorinot vagy parmezánt.


Sütőtöktöltelékkel és kecskesajttal
Hozzávalók (4 személyre)
  • 25 dkg cannelloni tészta
Töltelékhez:
  • 70 dkg sütőtök, megtisztítva és apró kockára vágva
  • 2 ek olaj, és némi a tepsi kikenéséhez
  • ujjnyi (2 cm) gyömbér, megtisztítva és apróra vágva
  • zsálya
Paradicsomszószhoz:
  • 1 nagyobb fej hagyma, megtisztítva és apró kockára vágva
  • 7 dl házi paradicsomlé vagy 70 dkg hámozott paradicsom összeturmixolva
  • 2 fej fokhagyma, megtisztítva és apróra vágva
  • 2 nagyobb ág friss rozmaring
  • 1 ek ecetben eltett zöldbors, a kés lapjával szétlapítva és apróra vágva / vagy frissen őrölt bors
  • 3 babérlevél
  • bármilyen más fűszer, amit szívesen használunk paradicsomszószban pl. kakukkfű, bazsalikom, borsikafű...
 Tetejére: 15 dkg kecskesajt

1. Csináljuk meg a tölteléket:
- Forrósítsuk fel az olajat egy serpenyőben, tegyük bele a sütőtököt.
- Forgassuk át alaposan, majd fedő alatt pároljuk puhára - kb. 15 perc alatt.
- Adjuk hozzá a gyömbért és fokhagyma felét, forgassuk össze, és pirítsuk egy percig.
- Tegyük ki az ablakba hűlni, hogy tölteni tudjuk vele a tésztákat.
2. Közben készítsük el a mártást:
- Egy másik serpenyőben hevítsünk fel ugyancsak 2 evőkanál olajat, ebben futtassuk meg a hagymát.
- Mielőtt elkezd nagyon pirulni, öntsük rá a paradicsomszószt. Rottyantsuk fel.
- Tegyük bele a zöldborsot, a rozmaringot, babérlevelet, fokhagyma másik felét illetve a fűszereket.
- Főzzük kb. 15 percig - tartalmas szósz legyen, ne túl sűrű.
- Sóval igazítsuk ki az ízeket.
4. A tészta töltése:
- Vegyünk kézbe egy tésztát - nyersen!!, a tészta a ráöntött szósztól fog megfőni -, az egyik oldalát fogjuk be a tenyerünkkel, a másik kezünkkel pedig töltsünk bele annyi tölteléket, amennyi belefér.
- Olajozzuk ki a tepsit vagy jénait. 
- Tegyük a töltött nyers tésztákat egymás mellé egy jénaiban vagy tepsiben.
- Mikor megtelt a tepsi, tegyünk rá szószt. Ha van még tésztánk, akkor készíthetünk második sort, de sokkal szebben tálalható, ha egy sort csinálunk.
- Morzsoljuk a tetejére a kecskesajtot.
- Tegyük sütőbe, és kb. 40 perc alatt süssük készre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése